Elcsurgott a csúz is mióta utoljára pajkos verslábakat kötögettem, most itt az idő megtanulni mi az a napló ha költök és felköltenek.

Játékra hív a Gardedám, szava szent. Azt mondta: qwertz, qwerty, qwertz, qwerty és ne gondolkozz. Így. Tehát márts tintába Klavia Túrát, egy szóra gondolj amivel elkezded az álmokfutást és sebesen pittyenő ujjaiddal írj naplót. Szem nem, ész nem. Puszta kéz és puszta kép Zelet. Hogyan? Aszkéta módon megmérgezendő rendszeretet elhagyásával, folyékony habokban ontott szavakkal ahogy j Ön. Éss cssak önn, nem más, nem ácsolt mondatok vagy fél elem hogy elolvassa a kedves. Meg ha megáll, egy pillanatra is, akkor vége annak a műnek, onnantól mű lenne. Szünetben túl sok az idő a gondolkodásra, így már nem is lenne Ő-szinte. Gyorsanésznélkül. Sevé gese hossza. Ha még van is rend az elej Én, hát lehullik hamar. Akkor jó, ha mar. Érthet Ő? Mutatom.

Szavam volt a szarvas és innen haladtam, adtam, dtam, tam, saját rít(m)usommal.

szarvas oltárokban húsokat égetek egy festmény dadogásban kisfiú rajzol tehetetlen óvásban intő mozdulattal sereglenek a bárkából százak és ezrek a világ kifut és tükörsima felszínén egyetlen úszó újságpapírba csomagolt kávé a téren három hirtelen kamasszal letepert anyátlan mámorban.

ekkor megáll Tam, pontot sikított a kéz, a kép itt szeletelt. Majd később izolált újat ujjította rántotta a naplóinger.

holmi semmittevésre ténfergő cigaretta most rágyújtás a szünet és a szünettelenség mindent elvivő kék szélein megmetszelek gyere megmetszelek kérek fényjátékától kis trónusokban újragondolom a megmásíthatatlan tollsercgegést zongorakísérettel nyitok borra a háremhölgyek sorakoznak igazaim titkos barlang évein gyeptéglás tengerpartok sosem léteztek ahogy te sem létezel egy fűszál karcos krákogásában kisimul az arcod feldagad a hiányod elmásznak százan nem máshova csak arrébb egy nem igazán nevű párnafúró magasraszánt mélyrepülésekben mindenből csak kicsi sose nagy sose semmi mi.

majd egy másik nap párral több szó töppedt hosz szú sor Okba:

megkellett mentenem a hegyeket az igazságáért annak a három hamisságnak, amiben kisunokáig leltek nyughatatlan három bozótra ribizlit szedtünk pirosmájú elsőéveseket szúrtunk tövisekkel adtad azt a koronás titánt amiben én elfagytam halántékos rosszulléttel dadogtam egy sor folyó lét és elmállottak a tűntetett vígaszok szemetesbe szürkültek a vágyak az órákban megfagyott a faggyú és szavakat felejtek el a dáridós hullámveréses trombitában még mindig sose én szólok ólmok romlanak ki kell nyomni a gennyet a két szilánkból és sírok ha sírok és ha nem is kell könyv hogy értsem a számokat te mégis itt vagy az eldobott felböfögött lándzsa  .

rem, Élem érthet Ő. És maga? Maga is Sz Ép? Ha igen ha nem ha majd, ide kéri Gardedám a műveket, ekként a mű vekét.